Földönkívüli találkozásokkal.

Egy utazás mindig kaland: nagyon izgalmas távoli tájakat bebarangolni, rejtett zugokat felfedezni, megismerni a bolygónk minden szegletét. Akinek még ez sem elég, az hamarosan pakolhat, mert a hírek szerint 2025-ben már akár az űrben is üdülhetünk!

Vajon milyen lehet a Földön kívül pihenni, lepillantani a bolygónkra, a magasból megnézni a kínai Nagy Falat vagy a végtelen tengereket?

Úgy tűnik, hogy az űrutazással hamarosan már mi, halandók sem csak a sci-fi regényekben és a filmekben találkozhatunk. Kézzelfogható valóságnak ígéri azt a Gateway Foundation nevű tudományos szervezet, amely a világ első űrkikötőjét készül tető alá hozni.

A Gateway (Átjáró) egyfajta találkozási pont is lesz majd, egy lehetőség, ahol az emberek és a földönkívüliek összeolvadhatnak. Az persze vita tárgya, hogy az idegenek léteznek-e vagy sem, de a Gateway Foundation mögött álló tudósok hisznek abban, hogy nem az ember az egyetlen lény az univerzumban. Ez a hotel pedig egyben a velük való találkozásokat is szolgálja majd.

A tervek szerint az űrszállóban az emberek és az idegenek kapcsolatba kerülhetnek majd egymással. Számos időtöltési lehetőség várja majd az itt megszállókat, az edzőteremtől a kaszinón át a koncertekig.

Az egyelőre még csak forráskeresésnél tartó projektben mernek nagyot álmodni, szerintük már 2025-re elkészül az űrhotel.

Forrás: www.thetravel.com