sidebar

Növény

9 izgalmas dolog, amit eddig nem tudtál a napraforgóról

Biztos lehetsz benne, hogy ez a lenyűgöző nyári virág számos meglepetést tartogat számodra! Arról, hogy a nagy, sárga tányérok a nap felé fordulnak, minden tud, még a kisiskolások is. Most azonban bemutatunk néhány olyan érdekességet, amit talán te sem tudtál erről a ragyogó napsütést idéző, vidám virágról! 1. Mindegyik napraforgóvirág igazából ezernyi kis virágból áll A napraforgónak (Helianthus annuus) tulajdonképpen virágzata van, amely apró sárga nyeles virágokból és barna csöves virágokból áll össze. Egy virágzatot akár 2000 pici virág is alkothat! 2. A napraforgót reggel szedd vázába, ne délután Ha azt tervezed, hogy feldobod a lakást pár napraforgóval, akkor jó

Növény

Körítsd batátával, ha fogyni akarsz!

Tedd minél gyakrabban az asztalodra, 4 érvünk is van mellette! A zöldségeseknél ugyan már régóta ott lapul az alsó polcon, de mégis sokan vannak, akik még sosem kóstolták a batátát, más néven édesburgonyát. Pedig sokkal egészségesebb köretként, mint a sült krumpli, ráadásul a súlyvesztésben is segít nekünk. Az édesburgonya a fejlődő országokban igen gyakori táplálék, magas az A-, C-, B2-, B6- és E-vitamin tartalma, gazdag olyan ásványi anyagokban, mint kálium, a réz és a mangán. A neve ellenére egyébként nem rokona a burgonyának, rendszertanilag egészen máshova sorolandó, noha ránézésre hasonlítanak egymásra. Itt az ideje felfedezni a batátát, emberek! 1. Természetesen

Zöld világ

Így készül pillanatok alatt a raklapmedence

A nyári melegben szívesen csobbannánk saját medencénkben. Ha van néhány raklapunk, nagyobb, erős fóliánk, erős, csatos rögzítő hevederünk, na és egy kis lelkesedésünk, már gyakorlatilag egy kisebb medencénk is van. Csak össze kell gyorsan állítani. Fotó: www.101pallets.com A szerkezetkész medencét pedig kívülről burkolhatjuk például náddal. https://www.facebook.com/chubbies/videos/10107017978366903/ Persze kérdés, hogy mennyire tartós, azonban ha precízen készítjük el és vigyázunk rá, hosszabb távon is jó szolgálatot tehet.

Növény

Kuka helyett a tányérba: együnk céklalevelet!

A zöldségnek ez a része – ugyanúgy mint a gumó – ehető, sokoldalúan felhasználható. A vöröses erezetű levelek kissé édeskés ízűek, a cékla egyébként szokványos, kissé földes íze nem érezhető rajtuk. Többek között kiváló alapanyag belőle salátákhoz, piték töltelékéhez, lehet húsok mellé köret, készíthetünk belőle zöldséglevet. Akár meg is tölthetjük a leveleket. A különféle receptek alapján az látszik, hogy a spenóthoz vagy a mángoldhoz hasonlóan elkészítve kiváló ételek születhetnek belőle, illetve hogy a fokhagyma jól illik hozzá. Ha nyersen szeretnénk fogyasztani (salátaként vagy például gyümölcscentrifuga segítségével zöldséglevet készítünk belőle), érdemesebb zsengébb leveleket felhasználni. Salátákban remek kiegészítője más zöldségeknek:   A bejegyzés

KirándulásZöld világ

8 egyedi DIY tűzrakó a kert végébe!

Mosógépdobból, kerti tóból. Baráti összejövetelek, nyáresti szalonnasütések, tűz melletti borozgatások: akinek kertes háza van, szorítson egy helyet a tűzrakónak is! Nem kell nagy beruházásra gondolni, akár építkezésből maradt anyagból is nekiláthatunk a készítésének. 8 inspiráló ötletet mutatunk! 1. Kihasználatlan mélyedésekben Akár egy korábbi tó is lehet a kiindulópont, mint például ebben az esetben. A gödröt nem temették be, hanem szikladarabok segítségével tűzrakóvá alakították. Igazán vadregényes hangulatú lett, nem? Fotó: Lucy’s Lampshade 2. Téglákkal kirakva Ez a földbe süllyesztett, téglákból kirakott kis kerek tűzrakó minimális költségvetéssel készült. Az anyagok többsége ugyanis építkezésből maradt. Fotó: The Perfect Garden Hose 3. Asztali változatban Nagyon mutatós

CsodabogárKirándulás

15 lélegzetelállító fotó a cseresznyevirágzásról

A világ minden tájáról. A cseresznyevirágzás köré hatalmas ünnep szerveződik Japánban, de nem csak a szigetország lakói szeretnek gyönyörködni a díszbe borult fákban. Európától Amerikáig, számos helyen kezdődnek ilyenkor „zarándoklatok”, az emberek hétvégén vagy munka után kilátogatnak a parkokba, végigsétálnak a fasorokon, leheverednek a fűbe, és átadják magukat az élménynek. Magyarországon is alkalom nyílik a cseresznyevirágok mellett egy kicsit a japán ünnepi hagyományokba is belekóstolni a Füvészkertben, de és a hazai legnagyobb cseresznyeállomány virágba borulását is megcsodálhatjuk Nagykörűn. Addig is íme, 15 lélekemelő fotó, a világ minden tájáról! Ha kedved támad élőben is ilyen csodát látni, nem kell átutaznod érte

Zöld világ

A bontott tégla újjászületése, avagy süssünk finomat!

Érezhetően közeledik a tavasz és vele együtt eljön a kerti sütögetések ideje. Szeretjük a bontott téglákat, mert szépek, a sárga és a vörös különböző meleg színárnyalataiban pompáznak, egyediek, nincs köztük két teljesen egyforma darab. Kicsit titokzatosak is, mert olykor számunkra ismeretlen régi történetek hordozói, hiszen korábban már valahol, valakinek az életét végigkövették. Mindezek mellett könnyen beszerezhetők – néha még otthon is akad belőlük – és egyszerűen kezelhetők, gyorsan megy velük, belőlük az alkotás. Korábban már bemutattunk jópár remek példát kerti grillező építéséhez. Ezúttal nagyon egyszerűen elkészíthető szalonnasütő vagy bográcshelyek közül válogattunk össze néhányat kedvcsinálóul. Süllyesztett. Fotó: Pinterest Villámgyorsan elkészíthető. Fotó:

OtthonZöld világ

Hobbikertészek, figyelem: egy helyen a magbörzék listája!

Érdemes csereberélni, régi, különleges fajtákhoz juthatunk. Létezik egy civil hálózat, akik a mezőgazdasági sokféleséget hirdetik, úgy hívják őket, hogy Magház. Ez a nagyszerű csapat azon fáradozik, hogy régi fajtákat, tájfajtákat tartsanak fenn, színesítsék a kiskerteket olyan zöldségekkel, gyümölcsökkel, dísznövényekkel, amelyek számára ideális az éghajlatunk, szakmai tanácsokat adjanak a vegyszermentes gazdálkodáshoz, közösséget szervezzenek az újdonságokra is nyitott kertészekből. Honlapjukon bárki segítséget kaphat, hogy miként nevelhet ősi vagy különleges, esetleg tájfajtákat, sőt az érdeklődők össze is kapcsolódhatnak, tapasztalatokat oszthatnak meg egymással, és akár magbörzét is szervezhetnek a csereberéhez. Ilyenkor, télen is szinte minden hétvégére jut egy magbörze, ahol magunk is beszerezhetjük a

Kirándulás

Dobogós helyen a budapesti platán – szavazz az Európai Év fájára!

16 ország 16 fája verseng a címért. Az Európai Év Fája verseny a Cseh Köztársaságban nagy hagyományokkal bíró Év Fája verseny folytatásaként született. Hasonló verseny egyébként hazánkban is van, 2017-ben például a vadalma viseli az Év fája címet, ez azonban nem egy konkrét példányra, hanem egy fafajra hívja fel a figyelmet. Az európai verseny döntőjébe a részt vevő országok győztesei jutnak tovább. Az Európai Év Fája verseny célja, hogy megmutassa a fák kulturális és természeti értékét, melyet becsülnünk és óvnunk kell. Itt nem a fák szépsége, mérete vagy kora a fontos, hanem a történetük és kapcsolatuk az emberekkel. A versenyben

ÁllatCsodabogár

Kővé vált múmiák a parton: a Nátron-tó

Kísérteties látványt nyújtanak a tóba esett állatok. Nick Brandt fotós a Nátron tó világát örökítette meg. Horrorisztikus látvány fogadta, amikor a Tanzániában található tó partjára érkezett. Hátborzongató: mumifikálódott madarak, denevérek, megmerevedett tetemek. Amelyik élőlény a vízbe esik, az befejezi a földi pályafutását. Senki sem tudja biztosan, hogy miként haltak meg ezek az állatok, de elképzelhető, hogy a tó erős fényvisszaverése miatt vakultak el, és estek a halálos vízbe. A víznek ugyanis extrém magas só és szóda (nátrium-karbonát) tartalma van, olyan magas, hogy pár másodperc alatt a festéket is lemarja a filmek dobozáról – meséli Nick. A szóda és a só

1 2 6