Gombatárs. Az orchideákra úgy gondolunk, mint gyönyörű, színes, különlegesen előkelő virágokra. Ez többnyire igaz is, de léteznek olyan fajok is,
Népies neve: kakukknyál. Főként májusban figyelhetjük meg azt a jelenséget, hogy a fákon, de akár a réteken, az egyes növények
Burjánzó városi zöld. Miyawaki Akira 93 éves japán botanikus, ökológus, aki matuzsálemi kora ellenére is aktív. A tudós a rontott,
Luxusból eledel. Különleges történetek lapulnak a mindennapi zöldségek, gyümölcsök mögött. Hosszú volt az út, amíg a boltok polcaira kerültek és
Ideje másként gondolni erre a „gyomra”. Ma már minden területen a fenntarthatóság és a környezetvédelem a jelszó, bármilyen termékről legyen
Éjjel vonyítástól hangos. Wistman’s Wood egy apró, távoli, ősi erdő Angliában, a West Dart folyó lankáin. A mindössze 3 hektárnyi
Vidéki romantika a városban. Tudományos kísérlet keretében legelésztek a bárányok a Kaliforniai Egyetem kampuszán, hogy kiderüljön, az anyajuhok képesek-e füvet
Különleges szupererő. John Sevier Austin amerikai szerkesztő igazán különleges szupererő birtokosa. Az Észak-Carolina államban élő férfi folyékonyan képes visszafelé beszélni.
Apró rekorder. Jyoti Amge akkora, mint egy játékbaba. A 27 éves nő alig 62,8 cm-es, ezzel ő a jelenleg élő
Őshonos magyar gyümölcsfákkal. A 10 millió Fa kezdeményezés különleges emlékkel készül a most ballagó diákoknak. Mottójuk: „Csokor helyett gyümölcsfával ünnepeljük















