Megnyugtató hangprojekt. Pápua Új-Guinea erdeiben gyönyörű áriákat énekelnek a madarak: ott trillázik a pompás gyümölcsgalamb, a rozsdásfülű mézevő és a
Vonatkukacok. A parázsbogarak a mindenevő bogarak közé tartozó kis, vagy közepes méretű rovarok. Nagy, fésűs csápjuk (a bogarak körében egyedülálló
Szívhez szóló történetek. Az Év Fája verseny nem a legszebb, legmagasabb, legöregebb fáról szól, hanem a történetekről. Történetekről, amelyek összekötnek
Hazai feltérképezés. 2014-ben látták először Magyarországon az invazív fajnak számító tigrisszúnyogot. Azóta több helyről jelentették, ám a hazai előfordulásról még
Kellemesebb klíma. Az osztrák főváros már eddig is bebizonyította, hogy képes tenni az elviselhetőbb városi klíma érdekében. A zöld növények
Ácsmunka. Németországban, egészen pontosan Észak-Rajna-Vesztfália tartományában találjuk Freudenberg városát. A település óvárosi részében – amit ’Alter Flecken’-nek neveznek – nagyjából
Vérszívók tömege. Nem is kell vízparton lenni ahhoz, hogy ne lehessen esténként kiülni a teraszra: az egész országból soha nem
Szimbolikus növények. Vélhetően a kezdeményezést elindító Klímanócskák sem számítottak arra, hogy az ország minden szegletéből fognak jelentkezni óvodák, amelyek fotókkal
Értékmentő önkéntesek. Észak-Amerikában számtalan olyan fát találunk, amelyek különös, meghajlított alakot öltenek. Ez persze nem a véletlen műve. A fákat
Retekszobor. Az étel műalkotássá varázslása kedvelt tevékenység Japánban. A tradicionális dekoratív köretkészítés (a mukimono) és a thai gyümölcsfaragás ötvözésével a