Hogy mik vannak! David Rush igazi rekordhalmozó: az Idaho államban élő férfi már 150 Guinness-rekordot mondhat magáénak. Most azzal került
Koncert a zöldeknek. Barcelona kivételes szigorral zárta be a kapuit a pandémia idején, hiszen a nagyvárosban magas volt a fertőzöttek
Élelmiszertermelés a betondzsungelben. Az IKEA-tól megszokhattuk már, hogy szeret újítani, ugyanakkor környezetbarát jövőben gondolkodik. A legújabb otthontervezési ötletük azonban még
A világ legveszélyesebb vízfolyása. Angliában, Barden Tower és Bolton Abbey között találjuk a világ legveszélyesebb patakját. Első pillantásra egyszerűen nem
Bevehetetlen település. Monemvaszia egy sziklás szigetre épült település Görögország keleti partjainál. Ma már út köti össze a szárazfölddel, eredetileg azonban
Vitamindús gyümölcs. Budajenőn, a Patikakertben különleges lehetőség nyílik: 2020. június 24-től előreláthatólag 1 hétig lehet szedni az ott termő biofanyarkából.
Az algák rejthetik a megoldás kulcsát. A Lonar-tó, amit Lonar-kráternek is neveznek, egy meteorbecsapódás következtében alakult ki kb. 50 000
Mirelit támogatás. 1931-es első megnyitása óta a Chester Zoo egyike a legnagyobb és leglátogatottabb állatkerteknek az Egyesült Királyságban. Az adományalapú
Hagyd a limuzint másra! Az esküvői korlátozások világszerte kreativitásra késztetik az ifjú párt. Van, ahol a létszámmal kell ügyeskedni, máshol
Pillantás a mélybe. Egy igazi kis rejtett szépséget találunk a borairól híres Tokajtól nem is olyan messze, Tarcal határában. Amennyiben















