Adjuk meg nekik a szabadságot.
Szerintem nem vagyok egyedül azzal, ha elárulom: az én időmben még minden gyerek gyalog járt az iskolába. Mivel autónk eleve nem volt, nem is volt kérdés, hogy mivel tesszük meg a napi távot: lábbusszal. Sokkal többet voltunk a szabad levegőn és sokkal többet mozogtunk is, amihez hozzátartozott a sok gyaloglás is.
Manapság a gyerekek elenyésző része jár gyalog (ide értve a kerékpáros vagy a rolleres, gördeszkás bejárást is) a suliba. Szerencsére, a mi főváros környéki településünkön még viszonylag sok gyerek suhan, teker vagy caplat az iskolába reggelente, de a nagyvárosokban már elég lehangoló a helyzet.
Pedig a gyaloglás nem pusztán a mozgásról szól, de arról az önállóságról is, amit így adunk a csemetéknek. Hiszen megbízunk benne, tudjuk, hogy el tud menni egyedül is, és ez őt erősíti, táplálja az önbizalmát.
A testmozgás, fizikai aktivitás és a szabad levegő egészségügyi előnyét nem kell ecsetelni. Javítja a teljesítőképességet, a hangulatunkat, csökkenti a depressziót és szorongást. A gyerekeknek az út során alkalmuk van megfigyelni az ablakban üldögélő cicát, észrevenni a virágokat az út mentén, csatlakozni a társakhoz és együtt indítani a napot, vagy éppen gyúrni egy hógolyót hazafelé télvíz idején. Ezek a kis apró luxusok hihetetlen szabadságot adnak nekik.
Amíg egy szülő úgy gondol az iskolába történő eljutásra, hogy „legyünk rajta túl olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet”, addig a gyerekek teljesen másként élik ezt meg. Ez az ideje és helye a környezet felfedezésének, ők pontosan tudják, hol vannak pocsolyák, lefagyott útszakaszok, ugatós kutyák, szedhető ibolyák.
Természetesen nem szabad megfeledkezni arról, hogy fontos megtanítanunk a gyerekeknek a közlekedési szabályokat, a biztonságos odajutás feltételeit, és mindig kiemelt figyelemmel kell kezelnünk az idegenekkel való viselkedést is.
Forrás: www.treehugger.com
